fbpx

A jövő kihívásai és az alkalmazkodás lépcsőfokai című beszélgetéssorozatunk témáit itt olvashatjátok újra.

1. Hormonok:

Nagyon súlyos probléma gyerekek körében a hormonzavar, túlsúly, cukorbetegség, inzulinrezisztencia és egyéb táplálkozásból adódó viselkedészavarok. Volt olyan szülő, aki tudta, hogy a gyermeke figyelemzavara és hiperaktivitása az étkezéséből adódik, de azt mondta, ezen nem tud változtatni. Azt szeretnénk elérni, hogy ilyen ne fordulhasson elő. Azt szeretnénk elérni, ha egy szülő eljut a tudatosulás azon lépcsőfokára, hogy nem csak cíímkézi a gyerek viselkedéseit, hanem rá is lát a mögötte húzódó okokra, akkor ne adja fel és menjen végig a kijelölt fejlődési úton.

Mit együnk, mit kerüljünk, milyen anyagokat mellőzünk az életterünkből, mik okozhatnak hormonális problémákat? Ezekről olvashatnak itt:

https://www.thegrund.com/index.php/hu/blog/98-hormonproblemak-gyerekkorban

 

2. Primitív reflexek:

Attól, hogy valamiről nincsenek ismereteink, az a valami még létezhet, létezik

Sajnos sokan nem tudnak, vagy nem vesznek tudomást arról a tényről, hogy az időn túl fennmaradt primitív reflexek negatív módon befolyásolják a mindennapjainkat. Sok szülő nem tudja, hogy a gyermeke miért nem tud megülni két percen keresztül, miért nem megy el kakilni, csak minden ötödik-hatodik napon, vagy éppen miért vannak kényszermozgásai, miért ügyetlen, és még lehetne sorolni.

Sokszor a szülők ijedtsége nem elég mély ahhoz, hogy kitartóak legyenek ebben a fél évben, és sokszor feladják, mivel van, hogy a tünetek rosszabbodni kezdenek. Mert bizony itt munka van. Ami sokszor kemény, fájdalmas, lassú. Akik a gyors, instant problémaeltüntetésre vágynak, azoknak ez a módszer nem tud segíteni. Mivel a probléma gyökerei több évre nyúlnak vissza, annak kell örüljünk, hogy hónapok leforgása alatt már változás érhető el.

Fontos hangsúlyozni, hogy a torna sok esetben nem elég a változáshoz, életmódváltásra van szükség, mely a cukor és mű élelmiszerek kiiktatása mellett a képernyő/digitális eszközök háttérbe szorításával jár.

Bővebben itt:

https://www.thegrund.com/index.php/hu/blog/103-idegrendszeri-eretlenseg-problemai

https://www.thegrund.com/index.php/hu/blog/100-csecsemokori-reflexek-es-kihatasuk-a-hosszutavu-fejlodesre

 

3. Digitalizáció és addikció

Megismerés, megértés, megbékélés

Megismerés

Hogy mi az a dopamin hatás? A dopamin egy örömhormon, minden jól sikerült erőfeszítés után jön a löket az agyunknak, egyfajta jutalmazóközpont. Mint tudjuk, a sikerélmény a legjobb motiváció. Viszont ezt megtanultuk becsapni, vagyis a fogyasztói társadalom a profit érdekében megtanulta kicselezni az evolúciót. Úgy néz ki, ez hosszú távon a vesztünket okozhatja. Gyors sikereket szeretnénk, új ingereket, mindenből többet, szebbet és jobbat. Az idegrendszer folyamatosan telítődik, beindul a spirál. A dopaminfelszabadulásra egyre sűrűbben vágyunk, de a kevesebb már nem elég, egyre több kell és ez szó szerint kiégeti az agyat. Innen eredeztethető a már népbetegségként jelentkező ADHD, hiperaktív figyelemzavar.Ha a digitális eszközöket túl korán engedjük az idegrendszerileg még nem érett fejlődő agyra, akkor hosszútávú és vissza nem fordítható változásokat okozunk az agyi és ezáltal a viselkedési struktúrákban.

Megértés

Ha a digitális eszközöket túl korán engedjük az idegrendszerileg még nem érett fejlődő agyra, akkor hosszútávú és vissza nem fordítható változásokat okozunk az agyi és ezáltal a viselkedési struktúrákban.

Sok szülő tudja, hogy ártalmas, vagy legalábbis nem biztos!, hogy jó, ha gyermeke sok időt tölt képernyő előtt. De legtöbbjük, csak a bűntudat megéléséig jut, de mélyebbre idő és energia hiányában már nem. Ez a rövid összefoglaló azoknak segíthet, akik tenni is akarnak valamit, nem akarnak tovább kompenzálni, elkerülő magatartást folytatni, hanem szembenézni a problémákkal.

Bővebben: https://www.thegrund.com/index.php/hu/blog/101-digitalizacio-es-addikcio

4. Nevelési mintázatok és a jövő, avagy a társadalmi összeomlás felé

Mire is kell a gyerekeket nevelni, felkészíteni, hogy 2040 és 2090 között jól tudjanak boldogulni?

Fontos tudnunk, hogy a sok álmegoldással csak mélyítjük a problémát. Ha a kilencvenes években élnénk és 40 év fellendülés előtt állnánk, akkor lehet elvegetálnának ezek a trendek és a gyerekek ezekkel a készségekkel eléldegélnének. De a szakadék felé száguldva ezek a nevelési minták, a gyerekek jelen készségeinek állapota, életveszélyessé teszik a jövőt. Kongatják a vészharangot, de senki se figyel.  De miért szólnak a harangok? Milyen készségekre lesz szükség a jövőben? Milyen világot látunk 2040 és 2090 között? Ehhez a valósághoz milyen készségekre lesz szüksége a gyerekeknek, akik ezekben az évtizedekben lesznek felnőttek?

Bővebben:

https://www.thegrund.com/index.php/hu/blog/105-nevelesi-mintazatok-es-a-joevo

https://www.thegrund.com/index.php/hu/blog/102-nevelesi-mintazatok-es-a-joevo-avagy-a-tarsadalmi-oesszeomlas-fele

 

5. Szociális viselkedés kialakulása és fejlesztése

 

Röviden azt mondanánk róla, hogy egy  anti-tinder klub, de azért annál sokkal több. Ha érdekel mennyivel több, olvasd tovább.

A hangsúly a kapcsolatokon, az önismereten és a jelenléten van. Olyan lányok és fiúk, nők és férfiak jelentkezését várjuk, akik ismerkednének, de nincs hol, az online világot pedig szívesen visszacserélnék a valóságosra.

Mire számíthatsz?

A jelentkezés után emailben kapsz egy részletesebb leírást, még ott is eldöntheted, hogy szeretnél-e részt venni vagy sem.

A jelentkezőkből alakul egy női és egy férfi klub. A női csoportnak egy női vezetője, a férfiaknak egy férfi vezetője lesz.  A három alkalmas foglalkozás során előkerül több téma is, a célja ezeknek a találkozóknak a ráhangolódás, a felkészülés, hogy valami új születhessen.  Legyen ez barátság, kedves ismeretség, vagy akár egy nagy szerelem.

A foglalkozások után egy hétvégi programot szervezünk, ahol a két csoport találkozik. Különböző feladatokat kaptok, együtt kell gondolkodnotok, problémát megoldanotok, alkotnotok. Egy igazi csapatépítő részese lehetsz.

Töltsd ki ezt a rövid jelentkezési lapot, utána részletesebb információt küldünk.

https://forms.gle/Xu5wFpvjZ6Ruyedi6

A jelentkezési lap letölthető: itt

További kérdése van? Írjon nekünk.

  • Szeptember 11-én tartunk egy Betekintőt a Grundon, ahol a beszélgetés mellett a foglalkozások részleteiről is mesélünk.
  • A 12 alkalmas (24 órás) foglalkozás bevezető ára: 120 Euró. 
  • Lehetőség van pályázni ösztöndíjas helyekre, mely a képzés teljes vagy részleges díját téríti. Ha érdekelnek ösztöndíjas helyeink, mondd el nekünk miért szeretnél a programban részt venni, mik az elvárásaid, miért lenne jó neked és nekünk. Fogalmazd meg egy levélben vagy készíts videót és küldd el  az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre.
  • A foglalkozásokat péntek délutánra időzítettük,  a résztvevő diákokkal való egyeztetés után ez módosulhat.

 A Grundon a tér a tiéd! 

Miből válogathatsz?

Amíg az ovis csoportunk nem indul el, addig különböző foglalkozásokon keresztül bepillanthattok, milyen a grundos gyerekélet :)

  • MiniEnglish: játékos angol
  • Grundmesék: mesepedagógia, belső kép fejlesztésére irányuló foglalkozások
  • Kavalkád: mondókák, mozgás, kézműves foglalkozások, bábozás, környezettudatos játékok
  • Tippentő: közös mozgás, tánc az anyukákkal
  • Hangjáték: zene, mozgás, ritmusfejlesztés

Ha valamelyik foglalkozásunkon részt szeretnétek venni, itt jelentkezhettek:

https://forms.gle/Q3ixd53ZzDeAupCp9

 

Délutánonként az iskolásoknak szeretnénk segíteni. Kínálunk fejlesztő és felzárkóztató foglalkozásokat is.

  • Conversation Club és Mire jó a matek?: angol, spanyol, matek kreatívan
  • Egészben: csoportos és egyéni foglalkozások, segítő beszélgetések, művészetterápia különböző formái
  • Tanulócsoportok: projektek, közös tanulás, felfedezés

Jelentkezni itt lehet: https://forms.gle/xteLYvdGcxYjAwwt6

 

Felnőtteknek is kínálunk programokat, ahol a kikapcsolódásé és az alkotásé a főszerep.

  • Könyvklub: beszélgetések, inspirációk

  • Zöld nyomon: természetvédelmi projekt

  • Egészben: művészetterápia, segítő beszélgetések 

 Jelentkezni itt lehet: https://forms.gle/kzFkuxRhu2CfSbydA

 

Hol? Komáromban

Mikor? A jelentkezőknek emailben küldjük az információt.

 

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Quisque ut tempus justo, et faucibus sapien. Fusce placerat libero commodo diam molestie, vel commodo enim viverra. Suspendisse potenti. Sed lobortis, lorem nec blandit malesuada, erat eros finibus enim, et eleifend ante est ac risus. Aenean at odio at sapien faucibus bibendum a vel tortor. In molestie dui leo, quis faucibus tortor vestibulum vel. Sed mollis libero felis, nec molestie augue gravida quis. Etiam placerat sem vel quam ullamcorper malesuada. Vestibulum blandit vitae nibh et vestibulum. Curabitur tincidunt ut lacus a molestie. Curabitur at sagittis massa. Curabitur ut nunc ac justo efficitur imperdiet nec in dolor.

Sed suscipit lorem ut ullamcorper tempus. Proin varius imperdiet sem vitae ultricies. Curabitur et tempus sem. Vestibulum purus erat, iaculis sit amet libero et, suscipit efficitur purus. Nam id rhoncus sapien, non pharetra ex. Pellentesque rhoncus tempor leo, sed scelerisque dui. Mauris eu porttitor nulla. Ut ac quam a augue efficitur pharetra. Duis semper suscipit volutpat. Mauris leo nibh, faucibus nec lorem id, gravida mollis quam. Nunc at dui arcu. Etiam nec mi justo.

Nunc dictum mauris eu quam tincidunt, et condimentum sapien ornare. Cras imperdiet posuere dictum. Nam mattis dolor in enim ultrices, at dictum nibh consequat. Duis at sem finibus, blandit lacus sed, rhoncus erat. Donec porta tempor tellus, ut lobortis ipsum consectetur sit amet.