A Grund az a hely, ahol magyar és angol nyelvű programjaink során a gyerekek máshogy tanulhatnak. Egy csapat részeként jobban megismerhetik önmagukat, elmerülhetnek az őket érdeklő dolgokban, kipróbálhatják magukat különböző helyzetekben, ahol a tanáraik és mentoraik támogatását élvezve formálhatják a jövőt.
A következő évtizedek komoly kihívást fognak jelenteni az emberiség számára. A mai fiatal generáció egy bizonytalan és gyorsan változó világot kap örökül, s a megoldások rájuk várnak majd. Viszont az oktatásrendszerünk 200 évvel ezelőtt nem erre lett kitalálva. Ideje ezen változtatni!
Célunk, hogy diákjaink gyakorlati tudásukkal képesek legyenek reagálni a világ kihívásaira, hogy problémamegoldó képességüket kamatoztatva magabiztosan tudjanak szembenézni a jövő bizonytalanságaival.
A világ változik, s ahhoz, hogy ezt a változást megértsük és felkészülten reagálhassunk rá, az összefüggések hálózatát kell tanulmányozni. A tantárgyak egymástól elszigetelt létezését globális gondolkodássá kell formálni.
Célunk, hogy diákjaink képesek legyenek a munkaerőpiac igényeinek megfelelően folyamatosan fejlődni.
Ha a jelenlegi oktatásrendszerre úgy tekintünk, mint egy statikus intézményre, ami évszázadok alatt alig változott, akkor a mi célunk az, hogy olyan közösséget, helyet és lehetőségeket ajánljunk fel a tanulni vágyóknak, amelyek a változó világ ritmusát könnyen és célirányosan követni tudják.
A Grundra mindazokat várjuk, akik velünk együtt ugyanebben hisznek.
És hogy milyenek vagyunk?
hiszünk a személyre szabott oktatás fontosságában
a projekt-, és élményalapú megközelítésben
az érzelmileg stabil közösségben
az aktív angol nyelvhasználatban
a nagyobb szabadságban
a kis csoportokban rejlő erőben
nemzetközi tapasztalatszerzésben
mentorok és szakemberek által nyújtott támogatásban
Köszönjük a jelentkezést! Betelt!
Ha változatos, természetbarát és kiscsoportos tábort kerestek, a Grundon megtaláljátok.
Mikor: július 18-21.
Hol: Komárom - Dunaradvány
Kiknek: 6-10 éveseknek
Mivel készülünk?
Lovaglás, kézműveskedés, kis kedvencek titkos élete, angolozás, drámapedagógia, túrázás, úszásoktatás/strandolás (időjárás függvényében), meseterápia
Étkezés: napi 3-szori étkezés
Minden nap programok 9-től 5-ig (Érkezés 8-tól, távozás 6-ig)
Az ár tartalmazza:
Ár: 180 Euró
Jelentkezési határidő: június 2.
Előleg - regisztrációs díj: 50 Euró, mely a jelentkezéskor fizetendő
A fennmaradó összeg befizetése: június 20-ig
Számlaszám: SK75 8330 0000 0029 0198 1693
(Megjegyzésbe kérjük feltüntetni a gyermek nevét)
További kérdés esetén: info@thegrund.com
Szeretettel várunk minden régi és új grundolkodót!
A kreativitás pont annyira fontos ma az iskolákban, mint az írástudás. Ezért ugyanakkora hangsúlyt is kell kapnia.
Curiosity is essential for progress.
The most important thing of education in the 21st century is to develop your emotional intelligence and your mental balance.