Milyen lesz a jövő, a gyerekek felnőtt kora?

A jövőkutatás nem jóslás, hanem tendenciák és adatok vizsgálata. A Föld nagy élőlény, lassúak rajta a folyamatok. Tudjuk, hogy már több évtizede hallani a globális felmelegedésről, a vízhiányról, az erőforrások kimerüléséről, ezek a változások és folyamatok most is zajlanak. Így az ej ráérünk arra még hozzáállást ideje megváltoztatni. A valóság ránk fogja rúgni az ajtót és 2050 egy olyan világot kaphatunk, ami már csak nyomokban hasonlít az általunk ismert világra.

Mire is kell a gyerekeket nevelni, felkészíteni, hogy 2040 és 2090 között jól tudjanak boldogulni?

Fontos tudnunk, hogy a sok álmegoldással csak mélyítjük a problémát. Ha a kilencvenes években élnénk és 40 év fellendülés előtt állnánk, akkor lehet elvegetálnának ezek a trendek és a gyerekek ezekkel a készségekkel eléldegélnének. De a szakadék felé száguldva ezek a nevelési minták, a gyerekek jelen készségeinek állapota, életveszélyessé teszik a jövőt. Kongatják a vészharangot, de senki se figyel.  De miért szólnak a harangok? Milyen készségekre lesz szükség a jövőben? Milyen világot látunk 2040 és 2090 között? Ehhez a valósághoz milyen készségekre lesz szüksége a gyerekeknek, akik ezekben az évtizedekben lesznek felnőttek?

A harangok

Az összeomlás egy folyamat melynek több szintje van: gazdasági, pénzügyi, társadalmi, kulturális, természeti.

Adattároló: Milyen volt 2024?

70 millióval több ember

1,7 milliárd túlsúlyos

8 millió rákban elhunyt

egymillió öngyilkos

400 milliárd dollárt költöttek kábítószerre88 millió autót gyártottak

4 millió mobiltelefont naponta

5 millió hektár erdő tűnt el

7 millió hektár termőföld erodálódott el

12 millió hektár termőföld sivatagosodás ott el

 

2025.02.21-es napi adatok

1365 tonna toxikus anyagot engedtek ki a levegőbe

huszonnyolcezer ember halt meg éhségtől

633 millió dollárt költöttek túlsúllyal kapcsolatos betegségekre

9 milliárd dollárt költöttek fogyókúrás programokra

A jövő kilátásai

Túlnépesedés: 2050-re elérjük a tízmilliárdos népességet. Afrika népessége eléri a 2,5milliárdot, Európa lakossága százmillióval csökken.

Digitalizáció: a mesterséges intelligencia exponenciálisan fejlődik, a legtöbb adminisztratív, marketinges, menedzsmenttel kapcsolatos munkát át fogja venni. Egyre  kevesebb szükség lesz ügyvédekre, fordítókra, pszichológusokra, menedzserekre, mert ezeket a munkaköröket gyorsabban és jobban fogja végezni az MI.

Éghajlat: vízhiány, a Kárpát-medencében csapadékhiány, terményszűkülés, drágább élelmiszer, forró nyarak, a talajélet pusztulása, élelmiszerválság.  2030-ra a vízigény túllépi az elérhető vízforrások mennyiségét.

Társadalmi: az erőforrások fokozatos szűkülése háborúkhoz és népvándorláshoz vezet. A városi kitettség egyre magasabb lesz, mivel a város áram nélkül olyan mint egy sivatag.

Pénzügyi: a világgazdasági fórum jelszava, hogy nem lesz semmid és boldog leszel. A magántulajdon visszaszorulása a társadalmi rétegek szakadáshoz fog vezetni.

Kulturális: A szociális viselkedés évről évre hanyatlik. A társas kapcsolatok folyamatosan gyengülnek, a problémákat képtelenek kommunikálni, egyre több a szorongó és depresszióval küzdő gyerek. Már óvodáskorban több nyelvet tanulnak, miközben az alapszavakat, hogy kérem, köszönöm, légyszíves nem tudják használni az anyanyelvükön. A legkisebbek is okosórát kapnak, miközben nem ismerik az órát, az évszakokat, a hónapokat. A szülők sokszor arra büszkék, hogy a gyerek milyen ügyesen simogatja a telefont, miközben nem tudnak önállóan öltözködni, cipőt kötni.

Gondolatjáték: A szülő fogalmazza meg, hogy milyen felnőttként szeretné látni a gyerekét, hogyan viselkedjen, mit érjen el, milyen egészségi állapotban legyen. Majd írja össze, hogy ezekhez milyen készségeket kell most megtanítani neki. A következő lépés, hogy a jelen készségeit kösse össze ezekkel. A nem átfedésben lévőkön kezdjen el dolgozni.

A jövő készségei

magas fokú tanulási képesség, állóképesség, alkalmazkodóképesség, eszközhasználat, kreativitás, mentális állóképesség

 

Leggyakoribb hibáink a gyermeknevelés terén

A gyermeknevelésben elkövetett hibáknak mindig van következménye. Ezért nem árt, ha átgondoljuk, hogyan javíthatnánk módszereinken, hogy sikeresebb, öntudatosabb és boldogabb generációt neveljünk.

Minden szülő a legjobbat szeretné gyermekének.

Nem mindig tudatosítjuk azonban, hogy nem jó mindenáron a „legjobb“ szülőnek lenni, olyannak, aki gyermekének mindent megvásárol, amit az akar, vagy megoldja helyette a problémáit és akárhányszor leesik, mindig felveszi. Az ilyen módszerrel számos fontos leckétől fosztjuk meg gyermekünket, mellyel még gyerekkorában kellene megbirkóznia, amikor a következmények még nem fájnak annyira, mint felnőttkorban. Annak érdekében, hogy gyermekeink kompetens, felelősségteljes és érett személyiséggé váljanak, olykor hagynunk kell, hogy elessenek és újból felálljanak, de azt is, hogy nehezebbnek tűnő helyzeteket oldjanak meg önállóan.

 

Milyen hibákat követünk el leggyakrabban és hogyan kerülhetjük el ezeket?

1. Nem engedjük, hogy a gyerek kockáztasson és hibákat kövessen el

Sokan más véleményen vannak, azt állítva, hogy csak védeni akarják a gyereküket. Igen, erre szükség van, viszont tudnunk kell, hogy mikor hagyjuk a gyereket elesni és csalódni, hogy ne féljen ettől és megtanulja, hogy ez is ugyanúgy az élethez tartozik, mint a siker és az öröm. Képletesen szólva, gyermekünknek annyiszor kellene megütnie magát, amíg meg nem tanulja, hogy horzsolásokkal és ütésekkel is tud élni. Ez kell ahhoz, hogy ne féljen újra kimenni a játszótérre még akkor sem, ha eleshet. Ugyanis az élet is így működik. 

2. A segítség részünkről nagyon korán érkezik

Azt mondják, hogy manapság a szülők helikopterként röpködnek gyermekeik körül és szinte állandóan lesik őket. Amint észrevesznek egy pici gondot, leereszkednek hozzájuk, megoldják azt és ezután ismét figyelőállásba helyezkednek. A gyerekek így megszokják azt, hogy minden probléma egyszerűen, magától megoldódik, anélkül, hogy ők ezért felelősséggel tartoznának. Ezért hagyjuk gyermekeinket, hogy saját problémáikat igyekezzenek saját maguk megoldani. Olykor nehéz távol tartani magunkat, főleg, ha azt látjuk, nehezebben megy nekik a megoldás. De bízzunk bennük és abban, hogy a segítségünk nélkül is boldogulnak. 

3. Alaptalanul jutalmazunk

Valamikor népszerűek voltak a „részvételért adott érmek és díjak“, de bebizonyosodott, hogy a gyerekekre nem voltak jó hatással. Amennyiben a szülők a gyerek átlagon aluli eredményeit is kiemelik és eltekintenek rossz viselkedésétől, a gyerek nem lesz képes elviselni a veszteség érzését. Az is lehet, hogy hazudni kezd eredményeit illetően vagy csalni csupán azért, mert nem képes felvállalni saját sikertelenségét.

4. Megengedjük azt, amit nem kellene

A gyerekeknek nem kell mindig megkapniuk azt, amit szeretnének. Első csalódásuk hamarosan elmúlik, de az elkényeztetettség és az érzés, hogy erőfeszítések nélkül mindig megkapják azt, amire vágynak, már nem. Tanuljunk meg olykor nemet mondani, még akkor is, ha gyermekünknek legszívesebben a kék eget is lehoznánk. Ne tanítsuk őket arra, hogy a jó jegyekért anyagi jutalmat kapnak. Önmagában a jó jegy kell, hogy jelentse számukra a jutalmat és a sikert. Ha mindenért ajándékot kapnak, nem lesz belső motivációjuk, a siker és az öröm feltétel nélküli érzését pedig egyáltalán nem ismerik meg.

5. Szégyelljük saját múltbéli hibáinkat

Sok szülő régi önmagát állítja példaként gyereke elé: „Bezzeg én a te korodban...“ Tanuljunk meg beszélni saját hibáinkról is, melyeket az ő korukban követtünk el, mondjuk el, mit éreztünk és mit tanultunk belőle. Ezekből a dolgokból a gyerekek megtanulnak párhuzamot vonni és a mi tapasztalatunk segíthet nekik abban, hogy saját maguk ilyen hibát ne kövessenek el. Értékelni fogják az őszinteségünket és sebezhetőségünket.

6. Az intelligencia nem egyenlő az érettséggel

Ha egy gyermek intelligens, ez még nem jelenti azt, hogy érett és felkészült az életre. Figyeljünk viselkedésének egyéb aspektusaira is és ne csak az intelligenciájára koncentráljunk. Jó iránytű ebben az, ha önállósága mértékét összehasonlítjuk kortársainak önállóságával. Amennyiben a többi gyerek önállóbb, mint a sajátja, nevelje nagyobb felelősségvállalásra és bízzon abban, hogy ezzel megbirkózik.

7. Bort iszunk, vizet prédikálunk

Legjobb tanács a szülők számára: neveljünk példával. Amikor a gyerek látja, hogy szavaink és cselekedeteink összhangban vannak, becsülni fog minket. Megérti, hogy ha kételkedés nélkül képesek vagyunk nehéz erkölcsi döntések meghozatalára, akkor ő is képes lesz erre. Hagyjuk magunk mögött a gazdagabb, boldogabb és jobb embereket. Gyermekünk követni fogja példánkat. Gyemekeink nevelésében ugyanazt a szempontot kell szem előtt tartani, mint saját sikeres életünket illetően: tanuljuk meg a jelen örömeivel szemben előnyben részesíteni jövőbeli sikereinket. Ez minden téren érvényes, akár az egészséges táplálkozásról, akár a pénzügyek gazdasági vonatkozásairól, akár a kiváló iskolai és munkahelyi eredmények eléréséről legyen szó.

 

Annak érdekében, hogy sikeres és öntudatos egyéneket neveljünk a jövő generációiból, egyszerűen csak néhány alapelvet kell betartanunk:

• Engedjük, hogy gyermekünk bonyolultabb feladatokat is kipróbáljon és hagyjuk, hogy megtapasztalhassa a sikertelenséget is.
• Beszélgessünk vele tettei következményeiről – legyen az akár jó, akár rossz.
• Engedjük, hogy bekapcsolódjon a türelmet és kitartást igénylő tevékenységekbe is, melyek a jövőbeni sikerek érdekében olykor a mindennapi örömök lemondását jelentik (sportversenyre való felkészülés, hangszeren történő játék, stb.).
• Tanítsuk meg, hogy nem csinálhat mindent egyszerre, és hogy az élet döntésekből és kompromisszumokból áll.
• Beszéljünk neki a jövőről, a lehetőségeiről – mutassuk meg az utakat, melyek ezekhez a lehetőségekhez vezetnek. 
• Bízzuk meg olyan dolgokkal, melyek a felnőttkorral kapcsolatos felelősséggel járnak (a rá bízott pénz kezelése és hasonlók).

A gyermeknevelésben elkövetett hibáknak mindig van következménye. Ezért nem árt, ha átgondoljuk, hogyan javíthatnánk módszereinken, hogy sikeresebb, öntudatosabb és boldogabb generációt neveljünk.

 

Nevelési stílusok és buktatóik

„Még mielőtt megházasodtam volna, hat elméletem volt a gyermeknevelésről; most hat gyerekem van, s egyetlen elméletem sincs” – John Wilmott szellemes mondásával kezdeném rövid összefoglalómat.

1. Autoriter nevelési stílus

Autoriter nevelési stílus akkor indokolt, amikor a gyerek sem nem motivált, se nem képes adott dolog megtételére. Igenis vannak olyan helyzetek, amikor az autoriter, az irányító nevelés nagyon fontos.

Számos kutatás mutatja be azt, hogy a serdülő gyerekek esetében az agy jutalmazó központja ebben az időszakban annyira aktív, hogy nem képesek racionális elemzésre. Ebből következik, hogy nagyon sok veszélyes dolgot tesznek meg, mivel nem mérik fel a következményeket. Például, ha a gyermek azt mondja, hogy haza szeretne vezetni egy éjszakai buli után frissen szerzett jogosítványával, akkor teljesen indokolt, hogy autoriter módon – ha már elmondta nekünk – azt mondjuk, hogy nem. A gyermek életkorától függően fontos, hogy meghúzzuk ezeket a szabályokat, kereteket, és hogy autoriter módon nemet tudjunk mondani. Ez mostanában elég nagy probléma, és nagyon sokszor itt keresendő a modern gyermeknevelés számtalan buktatója. Szülők panaszkodnak, hogy a gyermekük nem csinálja azt, amit mondanak neki. Kiderül, hogy nagyon kedvesen, lassan, csak kérlelve mondják az utasításokat. A hanglejtésben, a tonalitásban, a testtartásában, a gesztusaiban, a nonverbális kommunikációban nincs benne a szándék. A gyermek a szándékot fogja értelmezni, és ezekből a kérlelő kijelentésekből csak annyit ért meg, hogy ha folytathatja az eddigi tevékenységét, semmi baj nem fog történni. Ezért nem működnek a „százszor megmondtam már” játszmák, mert ekkor már nem a gyerekben kell keresni a hibát, hanem a szülőben. Lehet, hogy elég autoriter mondatokat használt, viszont a hanglejtése, a nonverbális kommunikációja nem ezt sugallta.

 

2. Delegáló nevelési stílus

Akkor van indokoltsága a delegáló nevelési stílusnak, amikor már a gyerek nagyobb, ezért nyugodtan ledelegálhatunk neki feladatokat. Kisebb gyerekeknél még fontosabb, hogy nagyon konkrét határokat szögezzünk le. Nem kell túl sok szabály, de ezekhez következetesen kell tartanunk magunkat. A delegálás azt jelenti, hogy akár egy kisiskolás gyerek is megöntözheti a szobájában a virágot, időnként enni adhat a macskának, rendet tehet a szobájában. Szülőként sokszor itt eshetünk át a ló túloldalára. Erre példa, amikor valaki helikopterszülőként folyamatosan ott köröz a gyereke fölött. A helikopterszülő merő gondoskodási vágyból soha semmit nem delegál a gyereknek, mert azt gondolja, hogy mindig mindent sokkal jobban tud és meg kell a másikat kímélnie, mert a másik nem képes az adott feladat elvégzésére. Így termelődnek ki a bumeráng gyerekek. Ezeket a fiatalokat hiába indítjuk el a saját életútjukon, mint egy mesehős, folyamatosan visszatérnek. És ez abból fakadhat, hogy nem kezdünk kiskortól delegálni feladatokat. Bármilyen modern szülők legyünk, el kell engednünk a gyerekünk kezét. A mesehős sem úgy indul el a mesében az útjára, hogy az anyukája és az apukája fogja a kezét, hogy együtt küzdjenek meg a feladatokkal. A gyerekünk nem lesz rugalmas alkalmazkodó képességű és nem fog kialakulni az önbecsülése, ha időnként nem engedjük meg, hogy megtegye a saját életkori sajátosságainak megfelelő dolgokat.

Ahhoz, hogy gyermekünk rugalmas alkalmazkodó képességű legyen és megfelelő önbecsüléssel rendelkezzen, meg kell engedni neki, hogy életkori feladatait saját maga csinálhassa meg. 

 

3. Együttműködő nevelési stílus

A következő nevelési stílus az együttműködő. Ekkor a gyerek nagyon motivált, de még nem képes különböző dolgokat megtenni. Nagyon szeretne segíteni és ott lenni, de a képességei még nem támogatják ebben. Vonjuk be ilyenkor a gyermeket a különböző munkákba, önálló tevékenységekbe is, és nagyon fontos, hogy mindezt együttműködve tegyük meg vele. Úgy, hogy közben magyarázunk neki és megmutatjuk, mit hogyan kell. Így indítjuk el a gyermekünket szépen lassan az önállóvá válás útján.

 

4. A magyarázó nevelési stílus

A magyarázó nevelési stílus az, amikor a gyerek – talán ez a legnehezebb része a gyermeknevelésnek – képes, de egyáltalán nem motivált. Ő meg tudná csinálni, de most egyáltalán nincs kedve. Ez a gyereknevelésben a prepubertás kortól kezdődhet (8-9 éves kortól) és eltarthat akár 35 éves korig is. Ennek a nevelési stílusnak a tanulsága, hogy időnként hagyjuk a gyereknek, hogy megtapasztalja a viselkedésének a következményeit.

Nem kell mindig megóvni a gyereket a következményektől, hiszen egy mesehősnek is végig kell mennie a saját tévútjain, nem egyenesen az égig érő fa tetején fog kikötni. Így nekünk is fontos, hogy elengedjük gyermekünk kezét, hogy megtapasztalja időnként a buktatókat és a tévedéseket.

 

5. Frusztrálódás hiánya és tűrése

Az instant generáció elég új keletű fogalom. Azokra használják, akiknek minden most kell. Az ilyen gyerekeknek minden vágyát teljesítik, nincs frusztráció az életükben. Pedig nagyon fontos dolog lenne, hogy időnként frusztrálódjak. Természetesen nem egy kétéves gyereket kell frusztrálni azzal, hogy nem adunk neki enni, mert az élet kemény, és meg kell tanulnia, hogy nem mindig akkor kapja meg a cumisüveget, amikor szeretné. Tudnunk kell a gyermek fejlődési sajátosságaihoz alkalmazkodni. El kell fogadni, hogy egy kisgyermek életében nincs érzelmi önszabályozás. A gyermek 6- 7 éves korban veszi át az irányítást az érzelmei felett. Ekkor kezd el uralkodni saját érzésein, hiszen addig érzései uralkodnak rajta. Pont ezért nehéz a gyermeknevelés korai szakasza, és sok frusztrációval is jár a szülő részéről, mert egy gyereknek nem tudja ész érvekkel megmagyarázni, hogy ő most ne akarja azt, amit akar. Sokszor az Etelka-módszer az, ami hatékony lehet. „Kislány a bevásárló központban van az anyukájával és a kislány kampányol egy babáért. A baba most kell neki rögtön és azonnal. Az anyukája pedig nagyon nyugodtan és nagyon türelmesen mondja, hogy:»Etelka, nyugodj meg, 5 perc múlva a pénztárnál vagyunk.« Kislány artikulálatlan hangon üvölt, szétszedi a bevásárló központot, anyukája továbbra is türelmesen nyugodt hangon mondja: »Etelka, nyugodj meg, 5 perc múlva kint vagyunk a parkolóban.« Áll mögöttük a sorban egy hölgy, akinek fúrja az oldalát a kíváncsiság. Nem bír magával és megkérdezni: »Ne haragudjon hölgyem, de mégis milyen nevelési módszerrel neveli az Etelka nevű lányát?« Az anyuka pedig nagy csodálkozva ránéz és azt mondja: »De hát Etelka az én vagyok!«”

Modern szülőként is nagyon fontos, hogy időnként tényleg bírjuk ezt a fajta frusztrációt, mert egy idő után elmúlik. Nagyon fontos, hogy nekünk mennyi humorérzékünk van ezekben a helyzetekben. Rengetegszer jó módszer, ha perspektívát váltunk, ha lekuporodunk gyermekünk mellé és az ő szemével látjuk a világot. Fontos, hogy tudjunk nevetni a saját szülői hülyeségeinken, mert szinte mindenki megtapasztalja, hogy azok a nagy nevelési elvek, amik a fejünkben vannak, időnként összedőlnek. És időnként tényleg semmi nem működik és nevetségessé válik. Nagyon sokszor az az egyetlen módszer, hogy lekuporodunk gyermekünk mellé és nevetünk saját hibáinkon.

 

Amit egy modern szülő megtehet

Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor című könyvében fontos tényezőket említ, amelyre fokozottan kellene figyelniük a mai szülőknek. Heti egy-másfél órával csökkent a gyerekeknek a strukturálatlan szabadideje, játékideje. Azt kell megértenünk, hogy a játék nem csak egy tevékenység a sok közül, hanem a gyereknek a játék maga az élet. Sokszor ez a strukturálatlan idő azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy a gyerek szöszmötöljön és belemerüljön egy játéktevékenységbe és hagyjuk, hogy az időn kívüliségben létezzen. Nagyon fontosak emellett a rítusok, mint például az esti mesemondás. Ez jó alkalom lehet, hogy megfelelő minőségi időt töltsünk gyermekünkkel. De vegyük észre, hogy a minőségi idő nem működik mennyiségi idő nélkül. Hiszen nem lehet a gyermeknevelést és a mesemondást összesűríteni három percbe, instant megoldásokba. A gyermekek rengeteg külső képpel szembesülnek, videók, mesék és más digitális játékok formájában. Óvodáskor végéig a húsz perc lenne a maximális napi adag, amit külső képből fogyaszthatnának. Miért is olyan veszélyes ez? Ha mesét mesélünk a gyermeknek, láthatjuk, hogy elmereng, szinte transzba kerül. Ilyenkor egy nagyon produktív belső munka zajlik benne. Ha külső képeket, videókat néz, akkor is látjuk, hogy a semmibe mereng, viszont itt már nincs olyan mértékű agyműködés és kiszolgáltatott ezeknek a külső képeknek.

És hogy mennyire rosszak a kilátások nevelés terén? Egy busszal száguldunk a szakadék felé, és mi a hátsó ülésekről nézzük végig a katasztrófát, miközben az első üléseken arról vitatkoznak, hogy milyen zene szóljon.